2008. július 25.

Gyapjú külső

.
Mivel általános iskolában volt utoljára kötőtű a kezemben, így más alternatívát kellett keresnem gyapjú pelenka külső készítésére. Az igazság az, hogy próbálkoztam a kötéssel, de két nap után feladtam és úgy döntöttem, hogy maradok a varrógép mellett. Szerencsére a neten találtam egy blogot, amin közzétettek egy gyapjú külső szabásmintát. Kisebb átalakításokat követően most már én is ez alapján készítem ismerősöknek, ismeretleneknek és persze születendő babánknak a gyapjúnacikat.
Ebben a bejegyzésben lépésről, lépésre szeretném bemutatni, hogy én hogyan készítem ezeket a gatyókat, hátha más is hasznát veszi a képes útmutatónak.

1. A szabásminta alapján kiszabom a részeket:


2. Összehajtom a részeket a varráshoz:


3. Összevarrom a széleket:


4. Az öszevarrást követően kifordítva félbe hajtom a derék- és comrészeket úgy, hogy a varrás széle befelé nézzen:


5. A gatyó alapjához hozzátúzöm gombostűvel a derék- és comrészt:


6. Készre varrom a nadrágot:


7. Már csak mosni és lanolinozni kell. Fektetve szárítjuk hűvös szellős helyen és máris bevetésre kész!

2008. július 22.

Mosható pelenkák 2.

.
Szóval nem is kellene több mosható pelenka, hiszen igencsak teljes a készlet, de....
Böngészés közben ráakadtam egy-két oldalra, ahol világossá vált számomra, hogy vannak akik magunknak készítik a pelenkákat. Így nem hogy olcsóbbak, de igény szerint alakíthatóak is.
Persze rögtön rákattantam a témára és rövid keresgélést követően rátaláltam Jucuura és egy-két külföldi honlapra, ahonnan szabásmintákat lehet letölteni. A legjobban azok az oldalak tetszettek, ahol képről képre mutatták be a pelenkák elkészítésének folyamatát.
Persze azonnal belevágtam a varrásba, mert kíváncsi voltam nekem is sikerülhet-e. Az első termésem ez lett. Nem is lett olyan rossz.


De nem bírtam leállni és igencsak megtetszett ez a kreatív munka. Sorra készültek a belus belsők és külsők.


A jobb oldali kör és a középső rózsaszín csíkos sor pelenka belsők, a baloldali kör pelenka külsők. Ez persze nem a legfrissebb kép, ez azóta tovább bővült. Valaki egyszer azt írta a pelenka varrásról, hogy ha valaki egyszer elkezdi, lehetetlen leállni. Nos, ez az én esetemben 1000%-ig így van. A legutóbbi alkotásaim:


És már tervben van a következő adag is. Igaz, hogy zömében újszülött méretű pelenkákat varrtam, de úgy néz ki, hogy ezek még mindig nagyok egy kicsit. Így varrok 4 db kisebbet is. Ezeket szeretném varrás közben fényképpel dokumentálni, így talán más is kedvet kap hozzá.

A fórumok olvasgatása közben egyre inkább hajlottam a gyapjú pelenka külsők használata felé, csupán egy problámám volt a dologgal. Kötni nem tudok, a bolti pedig nem épp a legolcsóbb. Persze megint találtam alternatív megoldást. Mint kiderült gyapjú pulóverekből is lehet készíteni pelenka külsőt. Nekem ez a fazon tetszett a legjobban, így ebből készült pár darab. Íme a két kedvencem. A rózsaszín S-es méret és előlről van lefényképezve, kicsit vékonyabb puhább anyagú, a csillagos hátulról lett megörökítve és egy kicsit vastagabb.


A szabásmintát kicsit módosítani kellett, mert az eredeti alapján készültek sajnos nem voltak igazán használhatóak. A derekát magasabbra kellet venni és a combrész passzéját hosszabra kellett hagyni, mert sajnos ott is kikandikált a pelenkabelső. A módosításokkal most már úgy néz ki, hogy egész jól használhatóak. Már megrendelésre is készült egy-két darab és azok jól beváltak az átalakításoknak köszönhetően.

2008. július 14.

Övtáska és pénztárca

.
.
Mivel elég sokat járok bolha- és lomis piacra kincseket keresni, így szükségem volt egy olyan táskára és pénztárcára, amiben biztonságban tudhatom holmijaimat és nem utolsó sorban a pénzemet. Az övtáskát egy turkálóban vásárolt 150 Ft-os tornazsákból készítettem, a pénztárcát maradék anyagból. Az töska övrészét egy régi tönkrement öv csatjával és a Mister Minit-es fiúk jóvoltából ingyen ringlikkel oldottam meg. Mivel már a tornazsákon eleve volt egy kis zseb, úgy szabtam ki az övtáska testét, hogy az megmaradjon, így két tárolórekesszel rendlekezik ez a kis szütyő. A pénztárca belsejébe varrtam egy kis zsebet a papírpénznek és egy biztonsági csattal toldottam meg. Így, ha nem akarom a táskába tenni, a nadrágom övbújtatójára is feltehetem.

2008. július 3.

Nyári nadrágok

.
Az ilyen nagy nyári melegekre, amikor az ember még pucéran is hőgutát kap, készítettem Daninak ezeket a vékonyka nadrágokat. A csíkos hosszú nadrág, a másik kettő térdnadrág. Ugyanazon szabásminta elv szerint készültek, mint korábban említett melegítő nadrágok. Maradék anyagokat használtam, amit a szekrény mélyén találtam. A bordó rövidgatyát azzal dobtam fel, hogy narancssárga cérnával varrtam a látható részeken, és egy kis hamis sliccet is kreáltam rá. Nagyon szerettem őket. A két térdnadrágot két nyáron át tudtuk használni, mivel szobatisztává válást követően a fokhagyama gerezd popsi még kényelmesen elfértek bennük.