2008. június 24.

Takaró és játszószőnyeg

.
Ez a két apróság még akkor készült, amikor Dani fiam még a pocakban volt. A terhesség előtt is szerettem varrogatni, de igazából akkor kapott el a gépszíj, amikor megjelent a teszten az a bizonyos két kék csík.

A szekrény aljában talált maradék anyagokból készült a patchwork szerű baba takaró. Mivel a kis kockák vékony pamut anyagból készültek (amolyan pólóanyag szerűből) elég macerás volt összevarrni őket, mivel varrás közben nyúltak. Nem is sikerült tökéletesre, itt-ott nem pontosan találkoznak a kockák sarkai, de ez engem nem zavart, örültem, hogy készítettem valami egyedit az én kis babómnak. Vatelinnel béleltem és sima szalaggal szegtem körbe.


A játszószőnyeg szintén itthon talált anyagokból készültek. Fehér lepedőre textilfestékkel készítettem a mintát. Életemben akkor volt először a kezemben textilfesték. Hát mit ne mondjak, kissé fakóra sikeredett a minta, amit azóta a sokszori mosás is tovább halványított. De nem különösebben zavar, hogy ilyen lett, mi így is szerettük. Az alja, egy nagyon vastag anyag, nem tudtam meghatározni a fajtáját, a bélés szintén vatelin. A képen látszik is, hogy kissé már avittas állapotban van, nagyon szerette a kisfiam. Sokszor ezt cipeltük magunkkal, ha látogatóba mentünk valahová. Csak leterítettem a földre, és vígan elbíbelődött a játékaival.

Nincsenek megjegyzések: